8 legjobb ajándék orvostanhallgatóknak 2020-ban

Amennyire váratlanul csapott le a világra 2020, annyira bizarr lesz az idei ajándék javaslat orvostanhallgatók számára. A COVID nemcsak az évünket, de az ünnepünket is megváltoztatja. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy karáncsonykor próbálunk majd megfeledkezni a világjárványról. Úgyhogy az ajándékok között is van, amit a COVID inspirált. Ajándék orvostanhallgatóknak sorozatunk már szinte hagyomány karácsony előtt, a tavalyi lista még mindig érvényes, és itt érhető el.

„8 legjobb ajándék orvostanhallgatóknak 2020-ban” bővebben

Kolléga, a következő vizsga előtt borotválkozzon meg

Az egyik anatómiavizsga után kaptam ezt a mondatot. És most nem akarom szidni a vizsgáztatót (olyan poszt már volt). Kedves jótanácsnak szánta, és onnan kezdve én be is tartottam. Akkor értettem meg, hogy milyen fontos a vizsgán, hogy jó benyomást keltsek a vizsgáztatóban. Hogy ne csak tudjam az anyagot, de lássák is rajtam, hogy tudom. Majdnem olyan fontos ez, mint rendesen megtanulni a tételeket.

https://images.pexels.com/photos/897251/pexels-photo-897251.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&dpr=2&h=750&w=1260
„Kolléga, a következő vizsga előtt borotválkozzon meg” bővebben

Klímaváltozás és egészségügy – avagy Greta Thunberg és a betegellátás

Egyetlen műtét alatt több zsák szemetet termelünk. A legegyszerűbb orvosi vizsgálatokhoz is eldobható műanyag eszközök és kinyomtatott papír szükségesek. Ezek nagy része ráadásul szennyezett, veszélyes hulladéknak számít, ezért nem lehet őket újrahasznosítani. Előállításuk, használatuk és megsemmisítésük során a klímaváltozáshoz járulunk hozzá. Ezzel közvetve mindannyiunk egészségének ártunk. De tényleg a beteg embereken kellene spórolni? Mostantól ne húzzak gumikesztyűt?

Kórházi szemét egy kerekes kocsin. Forrás: Levent Simsek
„Klímaváltozás és egészségügy – avagy Greta Thunberg és a betegellátás” bővebben

Ruhafertőtlenítő öblítő a kórházi szennyesre

Neked is eleged van abból, hogy haza kell hordani a betegek között megfordult kórházi szennyest? Nem tudod, mit kezdj a köpenyeden talált kétes eredetű foltokkal? Én már sajnos befejeztem az egyetemet, mire rátaláltam a megoldásra, de nektek már nem kell tovább keresgélni. A megoldás a ruhafertőtlenítő öblítő.

Mosás
Mosás. Ryan McGuire / Pixabay
„Ruhafertőtlenítő öblítő a kórházi szennyesre” bővebben

Mit kezdjek a csúszós félévemmel?

A csúszás az orvosin egyáltalán nem kudarc, sőt az okos orvostanhallgató még előnyt is tud kovácsolni belőle. Ha veled is ez történt, akkor végezd el az adminisztratív teendőket, aztán láss neki, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a hirtelen jött szabadidődből. Nagyon sok lehetőséged van, ezek közül kell kiválasztani azt, ami hozzád leginkább passzol és azt határozottan végigcsinálni. Én is csúsztam, és nem bántam meg.

Ők is csúsznak és ők se bánják. Forrás: Denniz FutalanPexels
„Mit kezdjek a csúszós félévemmel?” bővebben

Mit ne csinálj a vizsgaidőszakban

A vizsgaidőszaknak a tanulásról kell szólnia, amíg nem végeztél az összes vizsgáddal. Közben figyelned kell a pihenésre és rendben kell tartanod az életed, de ezt ilyenkor nem szabad túlzásba vinned. A vizsgaidőszak önmagában is egy elég intenzív időszak, ezért jobb, ha ilyenkor kizárod a hasonlóan intenzív dolgokat az életedből. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, különben teljesen elveszel a sok teendő között. És a végén se a vizsgáid nem fognak sikerülni, se az, amire időt próbáltál szakítani. Rendeld alá azt a néhány heted a sikeres vizsgáknak, és halaszd el azokat a dolgokat, amik elvonnák a figyelmedet a tanulástól. Talán nem annyira egyértelmű, de az alábbi dolgokat tilos csinálnod a vizsgaidőszakban.

„Mit ne csinálj a vizsgaidőszakban” bővebben

Minden, amit a vizsgázásról tudni kell

Amióta a blog újraindult, már egy csomó cikket írtam a hatékony tanulás, a vizsgázás és a vizsgaidőszak témájában. Ebben a bejegyzésben most mindegyiket összesítem, hogy könnyen megtaláljátok, ha keresitek valamelyiket.

Ebben a cikkben arról írtam, hogy mit és mikor érdemes gyorsan, illetve mit és mikor érdemes alaposan tanulni. Összegyűjtöttem 8 weboldalt is, ami segít a tanulásban. A következő cikkemben aztán arról írtam, hogy milyen módszerrel kell tanulni azokat a dolgokat, amik mindig összekeverednek a fejedben. Volt egy olyan cikk is, amit főleg felsőbb éveseknek szántam, és azt mutattam meg, hogy hogyan épülnek fel a klinikai tárgyak tételsorai. Aztán megosztottam veletek, hogy mi volt az 5 legfontosabb dolog, amiért sokat tanultam másokkal együtt. És azt is megírtam, hogy hogyan álltam fel azután, hogy egy vizsgáztató azt mondta, alkalmatlan vagyok orvosnak.

Vizsgára készülés
„Minden, amit a vizsgázásról tudni kell” bővebben

Anyatejfejő géptől az EKG-karóráig – avagy CES 2020 és egészség

Én már hetek óta a CES orvosi és egészségügyi újdonságain lógok. Mindent megnéztem és elolvastam, amit a világ legnagyobb technológiai kiállításáról az interneten keresztül lehetett. Okos anyatejfejő mellszívó géptől a hordható EKG-gépen át a forradalmian új fogkeféig mindent találtam. A 7 kedvencemet pedig nektek is összeszedtem.

1. Okos anyatejfejő gép

Willow mellszívó. Forrás: CNBC.com

A ruha alá rejthető mellszívó gép (breast pump) a szoptatós anyákat és a kisbabákat célozza. A Willow már a 3. generációs berendezését hozta az idei kiállításra. Azt ígéri, hogy a szívás erejének és ritmusának optimalizálásával a gép kényelmesebb lett és még több tejet lehet vele lefejni. A tavasszal érkező alap berendezés 499 USD-be (150 000 forintba), a sokszor használatos tartály pedig 49 USD-be (15 000 forintba) fog kerülni az Egyesült Államokban.

2. Gáttapasz a korai magömlés ellen

„Anyatejfejő géptől az EKG-karóráig – avagy CES 2020 és egészség” bővebben

Amikor először mondták, hogy alkalmatlan vagyok orvosnak

Lego orvos szomorúan ül egy Sobotta atlaszon
Lego doctor crying and sitting on a textbook

Lelkes elsőévesként nagyon rosszul esett. És természetesen nem volt igazuk. Pár napig szörnyű volt, de aztán túltettem magam rajta és tanultam belőle. Most már mondhatna ilyet bárki, tudom, hogy én tudom a legjobban, hogy igenis alkalmas vagyok orvosnak.

Az első féléves orvosi kémia szóbeli vizsgán történt. A vizsgáztató úgy alázott meg, ahogy a legjobban fájt. Fizikából érettségiztem, kémiát az utolsó gimis évben már nem is tanultam. Ezért nekem az elejétől kezdve nagyon nehéz volt a kémia és a biokémia. Úgyhogy az első félévemben az orvosis tárgyak helyett, amik tényleg érdekeltek, én középiskolai szervetlen és szerves kémiát tanultam, mert az ment a leggyengébben. Így sikerült nagy nehezen a többiek szintje környékére kerülnöm.

„Amikor először mondták, hogy alkalmatlan vagyok orvosnak” bővebben

Hogyan tanuljam meg a klinikai tárgyak tételsorait?

A klinikai tárgyak tételsorainak és tételeinek van egy sajátos felépítésük. Amikor először találkozol majd klinikai tételsorral, újszerűen fog hatni az egész. Pedig valójában ugyanaz a sablon illeszthető az összes tételsorra, sőt az összes tételre az egész klinikumban. Ha ezzel tisztában vagy, lesz a fejedben egy biztos struktúra, amit már csak fel kell tölteni konkrét információval.

tételsor sebészetből
„Hogyan tanuljam meg a klinikai tárgyak tételsorait?” bővebben