5 dolog, amiért jó másokkal tanulni

A másokkal együtt tanulástól sokáig ódzkodtam. Valamiért jobban szerettem egyedül tanulni. Aztán volt pár vizsgám, amire másokkal együtt készültem és ráébredtem egy csomó pozitív hatására is. Sokkal hatékonyabbnak éreztem magam, amikor nem voltam egyedül. pont, hogy nekem miben segített másokkal tanulni:

1. Meg tudtam osztani a problémáimat

Amikor másokkal tanultam, meg tudtam osztani, hogy milyen nehéz a vizsga és hogy éppen milyen nehéz a felkészülés. És ugyanezt mások is elmondták nekem. Így sokkal reálisabban láttam, hogy hogy állok az anyaggal. Ha láttam, hogy mások is nehezen, lassan haladtak, az megnyugtatott. Ha pedig láttam, hogy elmaradásaim vannak, az arra motivált, hogy egy kicsit jobban megnyomjam a tanulást.

2. Jobban éreztem magam

A közös tanulástól ráadásul jobban is éreztem magamat. Elmúlt az az érzésem, hogy magányos vagyok a vizsgaidőszak legnehezebb napjain. Ettől kiegyensúlyozottabb lettem és még a tanulás is jobban ment. Miután erre ráeszméltem, volt, hogy továbbra is egyedül tanultam, de akkor is felhívtam a barátaimat vagy csoporttársaimat, hogy legalább egy nap egyszer közösségben érezzem magamat.

3. Eljátszottuk a szóbeli vizsgát

Amikor volt valaki mellettem, egymás kikérdezésével eljátszottuk a szóbeli vizsgát. Ez többet segített, mint gondoltam. Tanulás közben ugyanis nemcsak az anyagot kell elsajátítani, hanem a vizsgázásra is fel kell készülni. Sokkal jobb eredményt értem el, amikor már tanulás közben begyakoroltam a vizsgázást. Attól, hogy megértettem a tanulnivalót, még nem biztos, hogy kerek mondatokkal meg is tudtam mutatni a tudásomat. De amikor tanulás közben is jól ment a felelés, a vizsgán sem volt gond.

4. Kis dolgokat gyorsan megbeszélni

A közös tanulás ezen felül az apró kérdések gyors megbeszélésére is jó. Amikor nem értettem egy idegen szót vagy kimaradt valami kicsi, de fontos infó, jó, ha volt mellettem valaki, aki gyors választ tudott adni rá. És ugyanígy én is tudtam abban segíteni, amit én tudtam jobban. Közben pedig minden apró kérdéssel gyakoroltunk is. Sokkal hatékonyabb volt, mint ha a tankönyvben vagy az interneten kezdtem volna utánanézni dolgoknak.

5. Felosztani a tananyagot

Ha többen tanultunk, sokszor felosztottuk egymás közt a tételeket. Például úgy, hogy minden tételt más dolgoz ki írásban és aztán megosztottuk egymással a jegyzeteket. Vagy az anyag minden részéből csak egyvalaki készült, aki elmondta, elmagyarázta azt a többieknek. Vagy a vizsga előtt ismert tesztkérdéseket is felosztottuk egymás között kidolgozni. Ezzel időt spóroltunk és egy kicsit változatosabb is lett tőle a tanulás.

Én így csináltam

Nekem az vált be, hogy a felkészülés elején gyorsan átfutottam egyedül az anyagon. Törekedtem rá, hogy nagyjából mindent megértsek és legyen egy jó rálátásom a teljes anyagra. De ekkor még nem tanultam meg rendesen mindent. Aztán jött a tanulás közös része, amikor valakivel vagy valakikkel közösen átismételtem az egész anyagot a fenti módszerekkel. Mindig ez volt a tanulás legmélyebben megmaradó része. A végén pedig, ha maradt idő, akkor együtt, vagy általában az idő hiányában egyedül csináltam még egy rövid ismétlést.

Aki már a gimiben is így csinálta és ismeri a közös tanulás szépségeit, az lapozhat is tovább. Aki viszont mindig egyedül tanul, az most azonnal vegye a telefonját és beszélje meg valakivel, hogy a következő vizsgára vagy demóra együtt készüljenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük