A koronavírus orvosi szemmel – dr. Krizsán Gergely mikrobiológus

A koronavírus tartja lázban a közvéleményt hosszú hetek óta. Dr. Krizsán Gergely, a University Hospital Kerry (Tralee, Ír Köztarsaság) klinikai mikrobiológus szakorvosa, a Semmelweis Egyetem korábbi oktatója szedte össze szigorúan szakmai szemmel, amit eddig tudni lehet a kórokozóról. Ez egy háromrészes sorozat első cikke a vírus általános jellemzőiről, a második a vírus terjedéséről, a harmadik pedig a teendőkról szól. A járvány hazai elindulása utáni frissített cikkeink pedig itt és itt olvashatók.

1024px-Coronaviruses_004_lores.jpg (1024×730)
Koronavírusok elektronmikroszkóp alatt. Wikipedia

Nem simán „koronavírus”, hanem…

Az ún. „új koronavírus” hivatalos MEGNEVEZÉSE: 2019-nCoV (2019 – novel Coronavirus) illetve SARS-CoV-2, az általa okozott légúti fertőzés megnevezése: COVID-19 (Coronavirus Disease – 19). A vírus először a közép-kínai Wuhan városában okozott akkor még ismeretlen eredetű tüdőgyulladással járó fertőzéseket 2019 decemberében.

Érzékeny kézmosásra

A vírus a Coronaviridae víruscsaládba tartozik. Örökítőanyaga RNS, amelyet fehérjeköpeny és membránszerű foszfolipid-struktúra (burok) vesz körül. A burok érzékeny detergensekre (pl. szappan) és az alkohol-alapú fertőtlenítőszerekre. Nélküle a vírusrészecskék elveszítik fertőzőképességüket, ezért a helyes KÉZHIGIÉNÉS GYAKORLAT kiemelkedő jelentőségű a fertőzés és a vírus terjedésének megelőzésében.

A rokonokat ismerjük

Bár a 2019-nCoV valószínűleg egy újonnan kialakult vírus, a koronavírusok közül többet is JÓL ISMERÜNK. Négyet ezek közül rutinszerűen ki tudunk mutatni megfelelő légúti mintákból és általában enyhe felső légúti panaszokat (náthát ill. influenzaszerű tüneteket) okoznak, csupán tüneti kezelést igényelnek. Szintén a koronavírusok közé tartozik a 2003- ban járványt okozó SARS-CoV (SARS = Severe Acute Respiratory Syndrome = Súlyos Akut Légzőszervi Tünetegyüttes) és a 2012-ben járványt okozó MERS-CoV is (MERS = Middle East Respiratory Syndrome = Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttes).

Nem tudjuk, hogy honnan jött

A vírus EREDETÉVEL kapcsolatban egyelőre zajlanak a vizsgálatok. A denevérek és a tobzoskák szerepe valószínűsíthető. Az ezzel kapcsolatos spekulációk összeesküvéselméletek táptalajául szolgálhatnak.

Tünetek, lappangási idő

A betegség cseppfertőzéssel terjed, LAPPANGÁSI IDEJE átlagosan 3 nap, de ritkán akár 3 hét is lehet. A megfigyelési idő megállapításakor 14 nappal szoktak számolni (karanténszabály). Egyelőre nem tisztázott, hogy a beteg a tünetek megjelenése előtt mennyi idővel tekinthető potenciálisan fertőzőnek. A vírus légúti fertőzéseket, súlyos esetben tüdőgyulladást vagy ARDS-t (Akut Respirációs Distressz Szindrómát) tud okozni, ami lényegében a tüdő szöveti állományának gyors lefolyású gyulladása által okozott légzési elégtelenséget jelenti. A legtöbb esetben (kb. 85 %) azonban csak enyhe, influenzaszerű tüneteket okoz vagy a fertőzés teljesen tünetmentes. A vírus székletből történt kimutatásának jelentősége egyelőre nem ismert.

Diagnózis

A klinikai kép alapján NEM LEHET diagnosztizálni a COVID-19-et. Az utazási anamnézis, igazolt fertőzött személlyel való kontaktus esetén kialakuló légúti fertőzés és/vagy láz esetén gondolni kell rá, meg kell tenni a szükséges járványügyi intézkedéseket és bejelentéseket és a megfelelő légúti mintákat haladéktalanul az erre a célra kijelölt referencia laboratóriumba kell küldeni. A teszt több lépésből áll és a vírus genetikai anyagának (RNS) kimutatásán alapul, néhány órán belül elvégezhető. Azonban kiemelten fontos a referencia laboratóriummal történő kommunikáció megszervezése (értesítés a beküldött mintáról és az eredmény fogadása). Betegágy melletti gyorsteszt NEM áll rendelkezésre.

Kezelés

Jelenleg NINCS jóváhagyott és a mindennapi gyakorlatban is használható antivirális szer az „új koronavírus” ellen, igaz, bizonyos szerek hatékonyságát kísérletes körülmények között már kimutatták. Jelenleg védőoltással sem rendelkezünk a fertőzés megelőzésére vagy súlyosságának mérséklésére, azonban világszerte több intézetben is intenzív kutatások folynak a vakcina kidolgozása érdekében. Az antibiotikumok hatástalanok a vírussal szemben, azonban szükségesek lehetnek a másodlagos bakteriális fertőzések kezelésében.

Szaporább, mint az influenza

A vírus R0 értéke (alap SZAPORODÁSI RÁTA) 3 körüli érték lehet a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján. Az influenza esetében az érték kb. 1,3. Ez a szám azt mutatja meg, hogy egy fertőzött ember hány másik embernek képes átadni a kórokozót fogékony populációban, járványügyi intézkedések nélkül. Ezek alapján a vírus további terjedése és újabb országokban való megjelenése várható. Ennél sokkal informatívabb azonban az RE érték, amely azt mutatja meg, hogy egy fertőzött ember hány másik embernek képes átadni a kórokozót járványügyi intézkedések mellett. Ez a szám a 2019-nCoV vonatkozásában jelenleg még nem ismeretes.

Az eddigi tapasztalatok fényében kijelenthető, hogy a legnagyobb gondot a vírus nagy TERJEDÉSI SEBESSÉGE jelenti, ami a SARS-CoV-2-nak a fogékony emberi sejtekhez történő rendkívül hatékony kapcsolódásának tulajdonítható.

Halálozás

A COVID-19 HALÁLOZÁSI RÁTÁJA 2-3 %-ra tehető a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján.

A halálozási rátával kapcsolatban néhány FONTOS MEGJEGYZÉS:

a) Ez az érték a későbbi tapasztalatok alapján változhat, várhatóan csökkenni fog. Ennek egyik oka az, hogy járványok elején a hatóságok biztonsági okokból inkább túlbecsülik a halálozási arányt, másrészt nagy a bizonytalanság a fertőzött személyek számát, azaz a halálozási arány nevezőjét illetően.

b) Mint minden más fertőzés esetén is, a halálozási arány nem azonos az egész populációra vonatkoztatva: függ az életkortól és a már fennálló betegségektől, állapotoktól, kezelésektől, szociális körülményektől is. Idős, többszörös társbetegségekkel küzdő vagy épp immunszupprimált betegek körében magasabb halálozási arány várható.

c) Igen valószínű, hogy jelentős számú fertőzött személyről (akik vagy teljesen tünetmentesek maradtak vagy csak enyhe tüneteik voltak) nem tudunk, mivel nem fordultak orvoshoz. Így a halálozási arány nevezője (összes fertőzés) a jelenleg ismertnél vélhetően nagyobb, azaz a halálozási arány a jelenleg ismertnél vélhetően kisebb.

d) A SARS-CoV által okozott fertőzések halálozási aránya 10 %, míg a MERS-CoV esetében 34 % volt. Előbbi 770, utóbb 910 halálos áldozatot követelt nagyságrendileg. A SARS-CoV és a MERS-CoV terjedését is sikerült hatékony járványügyi intézkedésekkel megfékezni, nem következett be világméretű gazdasági, infrastrukturális vagy egészségügyi összeomlás.

e) Igaz, hogy az influenza halálozási rátája 0,1 %-ra tehető, évtizedek óta ismerjük, vannak ellene hatékony védőoltások és antivirális szerek, mégis évente közel félmillió ember haláláért felelős és minden télen okoz járványokat világszerte.

dr. Krizsán Gergely, klinikai mikrobiológus

“A koronavírus orvosi szemmel – dr. Krizsán Gergely mikrobiológus” bejegyzéshez 30 hozzászólás

  1. Furcsának és mesterségesen szítottnak tűnik nekem ez az egész koronavírus hisztéria. Túlzottnak tartom az óvintézkedéseket is: hiszen olyan helyen szocializálódtam és éltem hosszú évtizedeken át, ahol az ennél a betegségnél jóval súlyosabb tüneteket okozó és nagyobb halálozási aránnyal járó influenzát évente megkaptuk és csak a saját immunrendszerünkre voltunk utalva a gyógyulásban. Az alsó társadalmi rétegnek számító kétkezi munkások többnyire lábon hordták ki a betegséget, a gyári orvosok legtöbb 1— 3 napra írhattak ki egy munkást, azt is csak ha a láza meghaladta a 39 fokot. De az alultáplált, lestrapált munkásasszonyoknál előfordult, hogy 36 fok alá süllyedt a testhőmérsékletük. Így kellett dolgozni, sokszor 1o –12 órákat, és darabbérben fizetve. Volt, aki 1 nap betegszabadság után bemenve, a gyárkapuban esett össze holtan. Mégsem csináltak ügyet a járványból.

    1. Kedves Bathory Eva,

      Ugy gondolom, hogy azert abban a szituacioban amit emlitett nem viselkedtek helyesen, miert kivanja ugyan ezt mas embereknek. Kerdezem ha nem tettek volna ennyi tulzott ovintezkedest es „mesterseges szitast” akkor most hol tartanank? Hany fertozott es halott lenne? Tizszerese a mostaninak? Addig amig emberek halnak meg igen is vegyenek komolyan mindent es tegyenek tulzott ovintezkedeseket.
      Ne akkor panikoljanak amikor mar tul keso. Habar olaszorszagnak sem volt ideje lereagalni a fertozest, es 60 millio ember karantenban van kozel 500 halottal a hata mogott.
      Ez is mesterseges szitas lenne es a tulzott ovintezkedes?

    2. Ön Szerint az volt a normalitás? Magyarországon széleskörben nem terjedt magasabb halálozási rátával influenzavírus.

    3. Most utalt egyik barátom a Facebookon az Indexnek az olasz orvos írását említő cikkére, és elolvasván pont írtam a barátom posztja alá, hogy: és a hülyék meg az influenzás összehasonlítást nyomják még mindig. 😀
      https://index.hu/kulfold/2020/03/09/olaszorszag_korhaz_egeszsegugy_koronavirus_hatasok/?fbclid=IwAR3isyLU1AfpGlwyNP1UEa4biiUFFQjDkDCKfyOGzmqabqncW9gGFpiqKfM

      Egyébként, mivel végigéltem a szocializmus egy részét, 71-től voltam gyári munkás, ezt az állítását kifejezetten hazugnak tartom: „a gyári orvosok legtöbb 1— 3 napra írhattak ki egy munkást, azt is csak ha a láza meghaladta a 39 fokot.” 1 napra, mi? 😀

      1. Nem mindegy, melyik országban voltál gyári munkás. Én azt tudom és mondom, amit a saját bőrömön tapasztaltam meg — és nemcsak én, hanem sok millió ember.

    4. „…az ennél a betegségnél jóval súlyosabb tüneteket okozó és nagyobb halálozási aránnyal járó influenzát… ” Szeretném megkérdezni mire alapozza ezt a kijelentést. Végzett megfigyeléseket több ezres populáción mind az influenza, mind a korona vírus okozta megbetegedéssel kapcsolatban. Ha igen milyen jellemzőket mért, milyen időközönként, mennyi ideig..stb. Vagy esetleg más valaki megfigyeléseire, méréseire alapozza a fenti kijelentést. Ha igen, kiére, hol publikálta az illető. Amennyiben nem, akkor ennek a kijelentésnek nincs használati értéke és a ráépített érvelésnek sem.

    5. Ennek a nagyon terjedése az idegesítő, ezért van így ráfigyelve. Ha tegyük fel nyáron eltűnik mint az influenza szokott, akkor a következő szezonban már nem egyes gócokból terjed, akkor már mindenki elkapja. Olyan gyanús dolgok is vannak, hogy nem lehet rajta átesni, aki másodszor fertőződik annál még súlyosabb a lefolyás. persze ez se biztos, csak történt ilyen is. semmit nem lehet tudni erről, csak ezt, hogy minden másnál fertőzőbb.

    6. Itt most pont arról van szó, hogy ez az új koronavírusos megbetegedés az influenzánál súlyosabb tüneteket okoz és nagyobb arányban és az influenzánál kb 15-20x magasabb a halálozási arány.
      TEHÁT az új betegség a súlyosabb!!

    7. Azt írja: „…az ennél a betegségnél jóval súlyosabb tüneteket okozó és nagyobb halálozási aránnyal járó influenzát ….”

      A cikk szerint:

      „A COVID-19 HALÁLOZÁSI RÁTÁJA 2-3 %-ra tehető a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján.”

      „Igaz, hogy az influenza halálozási rátája 0,1 %-ra tehető”

    8. Személyes kétely és egy lejárt, nyilvánvalóan rossz kor emlékei nem semlegesítik a cikkben leírt tényeket.

    9. Ha majd a szüleidet megfertőzted a hülyeséged miatt, vagy éppen a korhazban nem jut nekik lélegeztető gép, mert korházankent par darab van, ujra fogod gondolni ezt az oltari nagy marhasagot, amit itt leirtal!

    10. MÉDIA ÁLTALI TÖMEGMANIPULÁCIÓ!
      Dean Koontz: The eye of darkness című „regényében” leírja, hogy a Wuhan400 nevű vírus nem más, mint a Wuhan melletti laborban kifejlesztett biológia fegyver, amit 2020-ban fognak a világra szabadítani. A könyv 1981-ben íródott és az amazonon elérhető. Nekem megvan!
      Összeesküvés elmélet???
      Na tessenek egós, okos emberek egy kicsit gondolkodni, mit művelnek Veletek!

  2. Most aztán már az jön, hogy nagyanyáink a szántóföldeken szülték meg a gyermekeiket, és a frissen szült anyák alig 1-2 órás pihenés után a hátukra a nagykendőben felkötött újszülöttel visszamentek dolgozni a földekre. Mert az Ön fentebbi írásából már csak éppen ez hiányzik!

    1. Ha szántóföldön nem is, de a gyári mosdóban láttam már gyereket megszületni. Ha te nem, az csupán azt jelenti, hogy jobb helyen éltél, vagy szerencsésebb nemzedékhez tartozol. Bár nem biztos, hogy a tudatlanság azonos a szerencsével…

  3. Nagyon helyes amit irt, jobb felni mint megijedni, tehat minden ovintezkedest komolyan kell venni

  4. Szeretném kérdezni a következőket a vírussal kapcsolatban:
    -mennyire hőérzékeny ? Milyen hideget és meleget bír ki ? ( mélyhűtés/ sterilizáslás)
    -a szokványos háztartási fertőtlenítőszerek hatásosak-e ? (Domestos , Floraszept, Sanytol… )
    – Elegendő-e ha ruháinkat a szokványos módon mossuk ?

  5. Elakadtam az elejen: a deneverek es a tobzoskak valoszinusithetok… innentol lealltam az olvasassal es azota is torom a fejem, vajon eddig hol es merre fertoztek ezek a deneverek es tobzoskak?
    Vagy tartalekoltak valahol melyen, valamelyik szervukben a virust,mikozben azon morfondiroztak, hogy a vilag mely reszen okadjak ki ezt az agressziv , sok esetben sulyos betegseget okozo veszt?
    Biztos erezheto rajtam, hogy kozom nincs a tudomanyhoz, csupan egy vagyok a sok millio ember kozul, akik ennel a magyarazatnal felhuzzak a szemoldokuket es megcsovaljak a fejuket: ,,deneverek? tobzoskak? nem hiszem el…nincsenek annyian, hogy vilagjarvanyt tudnanak generalni..,,
    Mert hat a legtobb ember nem kutato, nem tudomanyos munkatars, csupan egy egyszeru leny, aki a sajat nyelven, a sajat ertelmiszintjenek megfeleloen szeretne ertheto magyarazatot kapni, hogy jon egy vilagjarvanyhoz a kinai denever?

  6. Olaszországban naponta egyébként is kb 1500 ember hal meg. Csak azért, hogy képben legyen mindenki. Tessék nyugodtan gondolkozni. Nálunk meggyógyult az első beteg a 16- ból. Hullánk továbbra sincs. Valszeg valamit nagyon jól csinál a kormányunk. Ja nem!

  7. Van arról kimutatás, hogy
    – mennyi a gyógyulási idő? Szerencsére vannak már meggyógyult emberek is.
    – korosztalyonkenti megbontasa a betegeknek, gyogyultaknak
    – halálozás körönkénti megbontasa
    – van e arról információ, ha valaki meggyógyult, visszafertozodhet-e.
    Köszönöm!

  8. Kedves Beata Brezovai!
    Úgy gondolom minden Ember elkerülné a betedséget ha tehetné….
    Bizonyos dolgokban osztozom az Ön véleményével…de nagyobb részben nem. Daganatos beteg vagyok….elég magas az elhalálozási arány(sokkal több mint 60 milliohoz a közel 500 halott)…A mai vírussal amit megelőzésként mondanak a hivatalos szervek, azt eddig is tudtuk és alkalmaztuk (pl. kézmosás és a hozzá tartozó társadalmi kapcsolatok minimalizálása)..viszont első osztályúra sikeredet a félelem és pánik kialakítása az erre fogékony emberekben..és Ők viszont szinte 100%.ban nem fogják tudni elkerülni valamilyen formában a betegséget. Magam részéről én hálás vagyok minden napért, és nem nagyon gondolkodom a holnapban, mert tudom: előbb meg kellene érni azt….

  9. Két dologban van írni valóm. 1 Az állatok minden napi részei az életünknek és vannak amelyek vírus gazdák. Pl. :bubo pestis. Patkány, bolha ember kb. 50 millió halott. 2 azt szeretném kérdezni mely korosztályok a veszélyeztetettek? Kb 0-3 3-12 12-20. ??

  10. Én 1975 ben születtem. 1982ben Megfertőzött az influenza 41 fokos lázam let mire kiért a körzeti orvos. Azonnal penicilin innyekciót adott egy ampullát. És ott hagyott még ötöt azt a körzetes nővér adtabe naponta egyet. Így hat napos volt a kúra és ez alatt teljesen meggyógyultam. Nem lehetne megpróbálni a mostani vírus ellen a penicilint? Talán hatásos ellenszer lehet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük